Elfriede Jelinek Rohonc avagy az öldöklő angyal
16 éven felülieknek!

Tragikomédia a nemzeti lelkiismeretről

Rohonc, 1945. március vége. A Batthyány-kastélyban bajtársi találkozót tartanak SS-főtisztek és vendéglátójuk, Bornemisza-Thyssen grófnő. A mulatozás hamarosan orgiába fordul, amelynek csúcspontján a most ide szállított kétszáz zsidó munkaszolgálatost egy juhakolba terelik és meggyilkolják. A Nobel-díjas osztrák költőnő ennek kapcsán írt elborzasztó-elbűvölő szürreális látomást a nemzeti lelkiismeretről. Hazai bemutatója új megvilágításba helyezi a művet, elvégre az áldozatok honfitársaink, magyarok voltak.

JEGYÁR: 2500 Ft

1945 tavaszán a visszavonuló németek Burgenlandban akartak védvonalat kialakítani, hogy feltartóztassák az előrenyomuló szovjet csapatokat. A munkálatok elvégzésére 600 magyar munkaszolgálatost rendeltek oda, akiknek egy részét a rohonci Batthyány-kastély pincéjében szállásolták el. A kastély egyben a visszavonuló csapatok főparancsnokságának adott otthont. A tulajdonosok (gróf Batthyány Iván és felesége Margit Thyssen-Bornemisza de Kászon et Impérfalva – aki egyébként a Hitlert támogató, dúsgazdag acélgyáros Thyssen leánya) 1945. március 24-én, közvetlenül húsvét előtt, virágvasárnap előestéjén nagyszabású bált, ún. „bajtársi ünnepet” tartanak a körzet náci előkelőségeinek a tiszteletére. Evés, ivás, kisebb orgia, majd 11 óra körül a grófnő vezetésével 15-20 mulatozó sebtében felfegyverkezik, rövid időre elhagyják a bált; a vasútállomásra most érkező legújabb „szállítmányt” (180 csontsovány, összefagyott, éhező munkaszolgálatost) egy üres pajtába terelik, majd, az esti mulatság tetőpontjaként lemészárolják őket.
A kastély pincéjéből kivezényelnek 20 másik munkaszolgálatost, velük elföldeltetik a szerencsétleneket, majd őket is legyilkolják. Vissza a kastélyba, a mulatozás zavartalanul folytatódik… Néhány nap múlva az egész társaság elhagyja Rohoncot, a kastélyt felgyújtják, jönnek a szovjetek…

Eddig a történet, amely csak apropója Jelinek színpadi művének. Aki azt gondolja, hogy egy véres esemény-játékot, vagy egy már megszokott holokauszt-emlékműsort fog látni, bizony alaposan téved. Az (egyetlen osztrák) Nobel-díjas költőnőt éppen az emlékezet, a szembenézés hiánya ragadtatta e darab megírására. Ennek a szörnyű tömeggyilkosságnak ugyanis máig nincs semmilyen következménye. A bűnösöket nem sikerült felelősségre vonni, a legyilkoltak holtteste máig nem került elő, a történet-írás és a nemzeti emlékezet egyaránt mélyen hallgat róla. Mindenki hallgat: az egykori gyilkosok, a lehetséges tanúk, Rohonc lakói… Jelinek azonban nem hajlandó hallgatni. Bravúros idő- és emlékezet-utazásban boncolja fel a történetet, de leginkább azt mutatja fel, milyen elváltozásokat, reflexiókat okozhat egy ilyen esemény résztvevőben, áldozatban, tanúban és utókorban egyaránt. Elemzése szellemes, játékos, megdöbbentő és nagyon mély. Lenyűgöző könnyedséggel szökdel térben-időben: az egyik pillanatban a rohonci kastélyban vagyunk az orgián, a következőben meg a kitzbüheli síparadicsomban napjainkban. Ugyanilyen bravúrosan helyezi el a történetet az egyetemes emberi kultúrában: Sophokles és Nietzsche megidézése, vagy éppen Weber Bűvös vadásza egyaránt természetes közege a drámának. Varázslatos nyelvi találmányai (vagyis káprázatos költészete) egyszerre hökkent meg, kényszerít felismerésekre és vált ki mosolyt, nevetést vagy akár röhögést is belőlünk.

A Rohoncot Európa számos országában bemutatták már (Németországban, Ausztriában, Szlovákiában, Lengyelországban). A magyarországi bemutatón új megvilágításba kerülhet a mű. Elvégre az áldozatok kivétel nélkül magyar állampolgárok voltak.