A színházban a rendkívüli törvényszerű

Vasárnap, kora este. Kinyitom a facebook-ot, a holnapi próbát kontrollálom. Betölt a képernyő, az első bejegyzés: freskó-nagyságú képpel, néhány vigyorgó hangulatjellel: Szevasztok! A képen, a klasszikus kabaréknak megfelelően, egy mentőautó belseje, egy állványra függőlegesen felhúzott, izmos férfiláb, rögzítő-kötésben. A poszt Bakó Krisztiántól, a Tesla Teátrum fiatal színészétől való. Aki az alig három hét múlva bemutatásra kerülő Szélkötő Kalamona főszereplője. Akinek másnap reggel 10-től próbája lenne ebből a darabból. Nincs kedvem röhögni. Még akkor se, ha a főszerepet kettős szereposztásban próbáljuk. De már hív is a „másik szereposztás”, Varsányi Szabolcs: Hallottad? Jelzem, hogy képben vagyok, a próbák menetrendszerűen folytatódnak. Szabi némileg aggódik, ő egy másik szerepet is próbál a darabban (az elfoglaltságok és a működőképesség miatt alakult így), azzal mi lesz? Megnyugtatom: mindent megoldunk (még nem tudom, pontosan, hogyan, de az ilyen helyzetek mindig megoldódnak). Újra szól a telefon: Krisztián. Hogy nincs akkora baj, csak térd alatti a rögzítő kötés, nem is fáj annyira, holnap már jön is próbálni. Kicsit leüvöltöm a fejét, holnap tessék otthon maradni, kedden nincs próba, szerdán esetleg besántikálhat, ha úgy érzi. Krisztiánról tudni kell, hogy állítólag többet gyúr, mint alszik, remekül ki van sportolva.

Szerdán szinte elsőnek érkezik a próbára, és mert Szabinak épp a Karinthy Színházban van fotós-próbája, azonnal beáll. Leállíthatatlan. A darabban van egy bravúr-jelenete: az egyik dalban hátra-bukfenccel húzza fel magát egy 2 méter magasban forgó kerékre. Észbe kapok, próbálom leállítani. Késő, már fenn van. A rögzítő-kötéses lábával! És röhög. Megjön Szabi – összeölelkeznek. Szünet van, hátramegyek, átnézni a kellékeket. Amikor visszatérek, azt látom, hogy a „mentőautós” Krisztián, ki tudja hányadszor, bukfencezik fel a kerékre, hogy Szabinak pontosan megmutassa a mutatvány technikáját (Szabi most tanulja ezt az elemet). Mindketten ugyanarra a szerepre készülnek. Állítólag a kettős szereposztások nem szeretik egymást. Én, minden esetre, büszke vagyok rájuk.

Vas-Zoltán Iván
rendező, a színház alapítója

Műsor

2019-05-22 19:00

Debbie HorsfieldVörös ördögök16 éven felülieknek!

Komédia két félidőben

2019-05-26 19:00

Elfriede JelinekRohoncavagy az öldöklő angyal
16 éven felülieknek!

Tragikomédia a nemzeti lelkiismeretről

2019-05-31 19:00

Arthur MillerSalemi boszorkányok

Dráma két részben

Hírlevél feliratkozás