Salemi boszorányok – kritika
A Szélkötő Kalamona után ez a második Tesla Teátrumos darabom, és habár messzemenő következtetéseket a színház működéséről még levonni nem tudok, a repertoárt elnézve egyelőre a kísérletező-kereső fázisba helyezném a társulatot. Az az első pillanattól kezdve érződik, hogy jóval alacsonyabb költségvetésből kényszerülnek dolgozni, mint amennyi járna nekik, így a díszletnek (meg magának a teremnek is) túlságosan is „amatőr-szaga” van. Nincs igazi színpad, mintha csak egy tornateremben lennénk, a székek három oldalról veszik körbe a játszóteret, egy emelkedővel elválasztva két-két sorban. A díszlet elemeinek nagy része feltehetőleg a társulat tagjainak háztartásából származik, a jelmezek viszont egy fokkal színházközelibbek.
A teljes kritikát a szinhazikritikak.blog.hu oldalon olvashatják!
